Melankólia
Egyszer volt,hol nem volt,volt egyszer egy tündérke.
A hajnali harmatcseppből született, ami ott hintázott egy zsenge fűszál derekán, egy dermedt katicabogár mellett. Ahogy a felkelő nap első sugarai megcirógatták a fűszálat, a harmatcsepp fölszáradt, és így született meg Lia.
Szőke volt a haja, mint az aratás előtt álló búzamezők, szeme kék, mint az égbolt. S ha kacagott, ragyogott, mint a csillagok. Sokszor ragyogott, mert jó kedélyű lányka volt, naphosszat lehetett hallani gyöngyöző nevetését.
Hanem egyszer megbetegedett, mert késő éjszakáig ült egy virág szirmán, bámulta a csillagokat, és felfázott a hűvös éjszakai szellőtől.
Attól kezdve el nem mosolyodott, csak köhögött, és örökké dióhéj házikójában nyomta az ágyat. Örökké arról álmodozott, hogy kint játszik a virágokkal és szentjánosbogarakkal, és csak sóhajtozott, nyögdécselt, és az álmaiba menekült.
Olyan sokáig lábadozott, hogy megszokta szobája sötétjét, és soha többé nem merészkedett ki hajlékából napvilágnál, csak éjjel, és akkor is nyakig burkolózva. A többiek el is nevezték Melankóliának, s csak nevettek rajta.
Lia kicsi szívének nagyon fájtak ezek a dolgok, és annyira elszomorodott magányosságában, hogy eldöntötte, véget vet az életének.
Aznap éjjel nem látszottak a csillagok, kövér, komor esőfelhők szívták magukba éltető fényüket. Lia akkor is kinn ült egy jázminbokor egyik kis virágán, és hallgatta a vészjósló, fekete, vihar előtti csöndet. A szél néha meg-megrázta a cserje leveleit, s a lány ilyenkor ijedtében összerezzent. Hallotta a szomszédos harangvirágok kongását, ami semmi jót nem ígért, a viharra nézvést. Már éppen azon volt, hogy visszavonul, és aludni tér, amikor hirtelen, mintha dézsából öntenék, eleredt az eső. Innentől nem volt menekvés, pilleszárnyai összetapadtak a nedvességtől, és még egy nagyobb vízcsepp is fejen találta, amitől menten elalélt.
Az eső lesodorta a földre, és ő csurom merő víz és sár lett.
Ki tudja meddig feküdt ott a sárba dermedten,amikor egy idegen földről érkezett ifjú rátalált. Kereste, hogy honnan pottyanhatott ide, de a vihar szétrombolta a tündérpalotákat, amik a bokrok ágain voltak, a többiek pedig még nem jöttek elő sziklák közötti búvóhelyükről, így úgy határozott, hogy magával viszi az eszméletlen lányt otthonába.
Hajlékában parancsot adott szorgos hangyáinak, hogy mosdassák meg, és egy pókcsapatnak, hogy szőjenek neki, hernyóselyemből új, meleg ruhákat.
Fekhelyéről ő maga gondoskodott, egy fél dió héját, és jól kitömte friss gyapjúval, és a még mindig ájult, de tiszta, és száraz lányt belefektette.
Időközben a száradni kitett szárnyai is rendbe jöttek, és még a nap is kisütött, de a lány még mindig nem tért magához, és ez erősen aggasztotta Alexet.Naphosszat üldögélt fölötte, várta, hogy mikor ébred föl, de hiába. Kíváncsi volt a lányban rejtező titkokra, életére, mindenre vele kapcsolatban, de még az orvosok is azt mondták, hogy meg kell várni, amíg magától ébred, nincs szer, amivel gyorsítani lehetne ezt a folyamatot...
Ahogy ott ült minden nap fölötte, nem győzte csodálni szépségét, szőke haját, karcsú termetét,szamócapiros ajkait,melyeken alvás közben édes kis mosoly bujkált. Nem tehetett róla, beleszeretett. Napról napra szomorúbb lett, kezdte feladni a reményt, hogy láthatja visszatérni belé az életet.Már több napja nem is volt kint Lia szobájából sem, de alattvalói már aggódtak érte nagyon, ezért kérésükre elhagyta a szobát egy reggeli erejéig, amit a teraszon készült elkölteni. Előtte még megkért mindenkit, hogy hagyják kettesben a lánnyal, mindjárt megy.
Hirtelen gondolt egyet, Lia fölé hajolt, lesimította aranyszín fürtjeit, majd arcához hajolt.A lány édes lehelete már az ajkát cirógatta.Még közelebb hajolt,s ajkaik összeértek, lágyan megcsókolta, s fülébe suttogta:
-Kérlek, Édes, ébredj fel...Térj magadhoz, mert beleőrülök az aggodalomba.-majd betakargatta, s kiment a napfényes erkélyre, de meghagyta szolgáinak, hogy ők azért figyeljék a lányt.
Hozzálátott reggeli ambróziájához, és olvasta a beszámolókat uradalma területéről.
Odabent eközben egy égszínkék szempár megrebbent, s hunyorogni kezdett.
A szolgák rohantak Alexért, hogy hírül vigyék neki, mi történt.
-Uram, uram! A lány...hh,huhh...
-Mi van vele? Rosszabbul van?-azzal lecsapta poharát, és futva indult befelé.
-Nem, uram!...Csak felébredt.-kiáltotta utána.
-Hála Aarylnek!-mondta, azzal sóhajtott egyet megkönnyebbülésében, majd még jobban igyekezett a helyszínre.
xxxxx
-Jó reggelt kívánok!Örülök, hogy végre magadhoz tértél! Alex vagyok, és én hoztalak ide, miután megtaláltalak ájultan, a sárba fagyva.
-Jó reggelt neked is. Köszönöm, hogy megmentettél, bár aznap éjjel én magam akartam véget vetni életemnek...-azzal elmesélte történetét, és hogy miért akart ilyen szörnyű tettet végrehajtani.Alex mellette ült az ágyon és hallgatta, figyelmesen, majd így szólt:
-Kedves Lia. Örülök, hogy nem így lett vége. Te fényt csempésztél az életembe. ,ég azalatt az idő alatt is, amíg eszméletlen voltál. Most én szeretnék neked örömöt okozni.-azzal magához húzta, ölébe ültette, fölemelte kezével az állát, majd gyöngéden megcsókolta, a sok elmúlt hét szenvedélyét beleadva.
A lány ugyan meglepődött, de visszacsókolta. A férfi kedvére való volt, magas, izmos, és olyan kék szemekkel rendelkezett, melyekkel mintha lelkébe látott volna. A csók hevességén ő maga is meglepődött, s mélyen elpirult, de közben újra ragyogni kezdett, mint a csillagok. Alex észre sem vette a lány erős "kisugárzását" csak amikor már beesteledett, de akkor még jobban beleszeretett.
Egész nap a lány kedvét kereste, körbevezette uradalmán, együtt ebédeltek, Lia kedvencét, akácnektárt ittak hozzá. A lányt elbűvölte a szép táj, a fiú kedvessége, és hatalma népe felett, és az a gondoskodó kedvesség, amivel körülvette őt. Olyan volt, mintha már ezer éve ismernék egymást.
Lia estére át is kérette magát Alex lakosztályába,amit a fiú igen jó néven vett. Vacsora után együtt feküdtek a tündér úr egyik kanapéján, és csendben beszélgettek. Hanem aztán egyszer csak volt Alexnak valami vicces kis elszólása,amin Lia- lássanak csodát, úgy kezdett kacagni, mint régen...mintha ezer csengettyű együtt csilingelne.Abba sem bírta hagyni, a férfi meg csak nézte,nézte, gyönyörködött benne,de nem bírta megállni, hogy meg ne csókolja. Ez a csók vadabb volt, mint az előző kettő, hiszen egész nap az járt az eszében, hogy milyen lehet Liával hálni, hallgatni szuszogását, s erősen izgatta az a gondolat is, hogy milyen lesz majd, mikor elalvás előtt meztelen testük egymáshoz préselődik a keskeny ágyon. A lány már nem lepődött meg. Egész nap a délutáni csók folyatását várta, és nem csalódott a férfiban...
Hamarosan hevesen ölelkeztek már, és lassan már semmi sem volt köztük: se ruha,se levegő. Alex kissé lelassult, mert érezte a lány abbeli aggodalmát, hogy ő még senkivel sem egyesült ezidáig, pedig tudta, hogy az első ilyen alkalom egyben csodálatos, és fájdalmas is lehet.
Alex gyengéden csókolgatni kezdte puha ajkait, testét, majd lassan, nagyon lassan elindult lefelé. A lány két lába között hosszabban elidőzött, s ez elfeledtette vele minden félelmét, csak arra tudott gondolni, hogy akarja ezt a férfit, és hogy ez a gyönyörök országa lehet bizonyosan...
Érzelmeinek hangot is adott:
-Ohh...Alex...ohh...méég!...Kérlek..ne..hagyd...abba!!...Mééég...-és Alex hűségesen követte a lány utasításait, míg egyszer csak nem bírt tovább ágaskodó férfiasságával...
Lassan a lány fölé hajolt, és óvatosan milliméterről milliméterre hódította meg a lány titokzatos, ámde rettentő kívánatos mélységét.
Kettejük tekintete egyesült, összefonódott, ahogyan lázban égő testük is.Lágyan ringatóztak, miközben egy langyos éjjeli fuvallat szökött a szobába a nyitott ablakon át, meglebbentve az ágy baldachinját.
A páros egyre jobban belemelegedett a dolgokba, míg végül Lia sikolyai közepette Alex ötödször készült kincset érő nedveivel elárasztani a lányt.Nem bírta tovább, elélvezett. Újfent. Lia még félálomban és erőtlenül kedvese mellkasára hajtotta fejét,majd a férfi, miután átkarolta őt álomba szenderült.Másnap reggel kipihenten, és ragyogva ébredtek. Nem telt bele 7 hónap, és Alex nőül vette Liát, hogy együtt kormányozhassák a birodalmat. A nép boldog volt, és ők ketten is.Sok utódról gondoskodtak, akik felnőve kikerültek az emberek közé is. Lehet, hogy te is, kedves olvasó, egyike vagy valamelyik tündér leszármazottjainak.
Itt a mese vége, te meg fuss el véle!
Aki nem hiszi, járjon utána!
By: Catherine
Kazincbarcika, 2011. március idusa után 4 nappal. :)
