Erdei Ünnepség

Egyszer volt, hol nem volt. Túl mindenen, és mégis pont itt, hol a madár sem jár, volt egyszer egy trambulin alakú erdő. Nagyon sokan éltek ebben az erdőben, több százan is talán.
Történt egyszer, hogy az erdő grófja, Lord Párduc ünnepséget rendezett, hiszen új gólyák érkeztek a trambulin alakú erdőbe.
Meg is hívta Lord Leopárd az összes környező urat, és magát a királyt is! Amink ezt megneszelte az erdő állatvilága, mindenki serényen elkezdett készülődni a király fogadására. Mindenki vállalt valamilyen munkát, hogy királyukat méltón fogadhassák! A hangyák tortát sütöttek, a giliszták kidíszítették az erdőt, a rigók pedig magukra vállalták a zenélést.
El is érkezett a nagy nap, amit mindenki várt. Az erdő lakosai éjjel aludni sem tudtak a nagy izgalomtól.
Elérkezett a nagy nap! A fiatal gólyák szépen felsorakoztak egy hosszú tölgyfa ágán, és várták, hogy mi lesz. Nagy dobpergés közepette vonultak be az urak a díszes erdőbe! Elől a király, utána Lord Leopárd, majd szépen sorban a többi nemes is.
Az ünnepély szépen lezajlott! Már éppen vonultak volna el az urak, amikor az egyik rigó a sok dalolászásban megéhezett. Megpillantotta az egyik gilisztát, aki a vörös vásznat tartotta, hogy ezzel is kiemelje az urakat a sűrű lombozatú fák közül.
Odarepült a gilisztához, nagyra tátotta a csőrét, amit észrevett a giliszta, és ijedtében elengedte a vásznat, ami ráborult Lord Medvére.
Lord Medve azt hitte, hogy vadászok lőtték meg, ezért hasra vetette magát, hogy el tudjon rejtőzni, de megbotlott saját köpenyében és fejjel beleesett az egyik tortába.
Azaz csak esett volna, ha a tortát a hangya fel nem falta volna. Ha nem falta volna fel a tortát a hangya, az én mesém is tovább tartott volna.
Itt a mese vége, fuss el vele véle. Ha nem hiszed, emlékezz vissza az évnyitó ünnepélyre.

Kellemes délutáni piknik +18, +24 :D

Kellemes délutáni piknik ;)

Egyszer volt, hol nem volt, talán igaz sem volt, volt egyszer egy ifjú, úgy hívták, hogy Ferkó.Sárospatak várában töltötte gyermek és fiatalkori éveit, s a környéket úgy ismerte, mint a tenyerét. Na volt ennek a Ferkónak egy igen kedves játszópajtása, legalábbis gyermekként azok voltak, történetesen a pajtás egy leány volt, úgy hívták, Cathy. Messzi földről érkezett ide családjával, hogy szolgálják a vár urát, azaz Ferkó édesapját.

Ahogy a gyerekek cseperedtek, el kellett válniuk egymástól, mert hiszen tanulniok kellett , ebben a zord világban nem lehet okosság nélkül boldogulni.Hétvégente azonban mindig volt azért idejük egymásra. Most nem fogok nagy titkot elárulni azzal, ha elmondom, hogy a két fiatal egymásba szeretett, de vonzalmukat titkolniok kellett, hiszen egy jövendőbeli várúr és egy cselédlány finoman szólva, nem keresztezhette egymás útját.

Egy szép késő tavaszi délutánon, amikor mindketten otthon tartózkodtak, Ferkó úgy döntött, meglepi kedvesét, egy kellemes piknikkel. Egy kosárba szendvicseket tömött majd a borospincéből egy üveg jóféle vöröset, és a konyháról két poharat csent, majd nagy örömmel ment Cathyért, de előtte bejelentette édesapjának, hogy kimegy a Bodrog partra, megnézi a vizet, mivel mostanában úgyis keveset tartózkodik a természetben.

A lánnyal lesétáltak a folyó partjára, de nem álltak meg ott.Hogyisne. Feri tudta mit akart!! Bementek a fák közé, a susnyásba, oda, ahonnét nem látszott a vár, és ők sem látszódhattak a várból. Ott azután lerakták a pokrócot, elővették az elemózsiát, meglakmároztak belőle, majd hozzáláttak szomjuk oltásához is, a finom vörösborral, ami édes volt, mint a méz.

A nedű hamar a fejükbe szállt, hiszen jó meleg volt, késő május lévén.

Ferkó egyszer csak hanyatt dőlt a pokrócon, magával húzta Cathyt, s kérte:

-Adj egy csókot, Rózsám!

A lány elpirult, de azért teljesítette a kérést, s ekkor Ferkó odavonta magához.

- Nocsak, Violám, mily szépen kipirosodott az orcád,de gyönyörű vagy!

-Gyere hajtsd ide a fejed a mellkasomra, hogy érezd mily hevesen ver a szívem!-kérte kedvesét az ifjú.

Hogy, hogy nem, egyszer csak arra eszméltek, hogy ölelkeznek-csókolódznak. De nem hogy összeszégyellték volna magukat, nem ,még többet kívántak! A fiú keze már a lány dekoltázsát kutatta, s szoros fűzőjét kioldozta, lejjebb húzta róla azt, majd az előbukkanó hófehér, bársonytapintású keblekbe fúrta az orcáját.

A lánynak sem kellett kétszer mondani, hogy mit tegyen, mi történik mostan, hiszen két nővére pletykái alapján leszűrte, hogy ő itten most csatát fog veszteni, de legalábbis szüzességet.

A férfi nadrágjába nyúlt, s elcsodálkozott, mily vastag, s kemény szerszám lakozik ott. Több sem kellett neki, szájához emelte, bekapta, szopogatni-csókolni kezdte, s úgy látszott, hogy nagy hatással van rá, mert még a szeme is fennakadt, úgy élvezte a lány szorgoskodását.

Hanem egyszer csak megelégelte a munkálkodást, még mielőtt forró folyékony kincsét Cathy szájába lövellte volna, lehántotta a lány szoknyáit, bugyogóját, majd nedves puncijába tolta falloszát. Lassan-lassan mozgolódni kezdtek, mire elragadta őket a hév, s akkor már gyorsult a tempó, a fiú lihegésébe a lány sikkantgatásai vegyültek. Még egy utolsót toszajtott a lányon, melleibe markolt, majd elélvezett, miközben hangos nyögés hagyta el ajkait.

Vissza leheveredtek a pokrócra, s napnyugtáig feküdtek ott, cirógatták egymást,beszélgettek, s hallgatták a tücskök ciripelését a magas fűben, s élvezték a szél pajkos fuvallatait forró bőrükön.

Este útra keltek, s ki-ki a maga otthonába térve, izgalmaktól lázrózsás arccal, csillogó tekintettel tért pihenni.

Az éjjel álmukban egy fa árnyékában jártak, nem messze a Bodrog parttól. Ott ahol kedvesük ölében kincsre találtak. Ott ahol bimbózhat a szerelem rózsája. Ahol először egymáséi lettek.

Itt a vége, fuss el véle! Ha nem hiszed, járj utána.

Modern Mese

Modern mese

Hol volt, hol nem volt, a valós világon innen, de a képzeleten túl, élt egy népszerű politikus,

és annak három leánya.

De nagy volt ám a politikus bánata, hiszen leányainak nem tudott munkát találni az ország

dicső, törvényhozó házában, a pergamenben.

Ezért hát történt egyszer, hogy ez a tisztességes, mentelmi jogával élő köztisztviselő magához

hívatta leányait, és azt mondta nekik:

- Gyermekeim! Nem tudtalak sehová beprotezsálni titeket, hiszen nincsen egyetemi

végzettségetek. Menjetek, tanuljatok tovább, hogy ti is gyarapítsátok a család kevéske vagyonát.

A három lány megértette apját és elkezdték keresni a maguknak leginkább megfelelő iskolát.

Februárban mindhárman leadták a jelentkezési lapot és várták, hogy a nyár folyamán vajon

felvételt nyertek e az általuk kiválasztott felsőoktatási intézménybe.

Jött is az SMS mindhármójuknak! (REKLÁMMEGJELENÍTÉS KÖVETKEZIK)

A legidősebb a Corvinus Egyetem szociológiai karára ment, a középső az ELTE biológiai karán

folytatta a tanulmányai, míg a legkisebb a Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai

karára került. (REKLÁMMEGJELENÍTÉS VÉGE)

Két-harmad részben örült is az apjuk, de az a fránya egy-harmad nem hagyta nyugodni.

Pedig próbált ő beszélni lánya fejével, minden demagógiai fortélyát bevetette, de mind hiába. A

legkisebb lány hajthatatlan volt. Így kelletlenül, de belenyugodott a tudatba, hogy akárcsak a

pergamenbe, itt sem tudja 100%-ban érvényesíteni az akaratát.

Teltek, múltak a hónapok. Az őszi lombozat színes díszei már rég a földön hevertek, és

vastag hótakaró fedte el színes mivoltukat.

A lányok életében elkövetkezett az első vizsgaidőszak. A két nagyobbik éjt nappallá téve tanult,

minden pillanatukat a jegyzetek felett töltve, miközben a legkisebbik bulizott, és jól érezte magát.

A vizsga előtti este a két idősebbik lány nagyon kimerült volt. A legkisebbik pedig átolvasta

jegyzeteit, majd nyugtázva magában hogy semmit nem tud, álomba szenderült.

Nem másról álmodott, mint a vizsgáról, ahol megbukik, és megszégyenül csoporttársai előtt.

Szörnyű, valóságosnak tűnő álom volt.

Úgy megijedt tőle, hogy ha már akart volna sem tudott volna tanulni semmit.

És ahogy elérkezett a vizsga napja, a két idősebbik lány büszkén és felkészülten beballagott

a terembe.

Közben a legkisebbik homlokán az izgalom harmat cseppjei kezdtek megjelenni izzadság

formájában. De hát nem volt mit tenni. A felvett vizsgára be kell menni, majd csak lesz ami lesz.

Kihúzta a tételt, majd a helyét elfoglalva elkezdte kidolgozni azt, amiről fogalma sem volt.

És mikor rá került a sor, leült a tanár elé, magabiztosan belenézett a szemébe, majd az eszébe

ötlőaprócska emlékfoszlányokat kifejtve lehajtott fejjel várta, hogy a vizsgáztató tanár elégtelenre

értékelje feleletét. Szívverése lelassult, gyöngyödző homlokáról elpárologtak izgalmának utolsó,

látható emlékei is.

- Négyes! - Mondta a tanár, és visszaadta az indexet.

Hogy ebből a befejezetlen, 10 perc alatt megírt kusza történetből mi szűrhető le

tanulságként?

1. Egy kipihent, feltöltődött elme olykor többet ér mint egy lestrapált

2. Még vannak olyan tanárok, akik értékelik a kreativitást és az improvizációt.

Itt a mese vége, fuss el vele véle. Ha nem hiszed, jól teszed!

Oh, és hogy hol tart most a lány? Oktatásügyi miniszter a lelkem! A két nővére pedig amerikában

dúsgazdag kutatóként tengetik mindennapjukat...

Vége