Erdei Ünnepség

Egyszer volt, hol nem volt. Túl mindenen, és mégis pont itt, hol a madár sem jár, volt egyszer egy trambulin alakú erdő. Nagyon sokan éltek ebben az erdőben, több százan is talán.
Történt egyszer, hogy az erdő grófja, Lord Párduc ünnepséget rendezett, hiszen új gólyák érkeztek a trambulin alakú erdőbe.
Meg is hívta Lord Leopárd az összes környező urat, és magát a királyt is! Amink ezt megneszelte az erdő állatvilága, mindenki serényen elkezdett készülődni a király fogadására. Mindenki vállalt valamilyen munkát, hogy királyukat méltón fogadhassák! A hangyák tortát sütöttek, a giliszták kidíszítették az erdőt, a rigók pedig magukra vállalták a zenélést.
El is érkezett a nagy nap, amit mindenki várt. Az erdő lakosai éjjel aludni sem tudtak a nagy izgalomtól.
Elérkezett a nagy nap! A fiatal gólyák szépen felsorakoztak egy hosszú tölgyfa ágán, és várták, hogy mi lesz. Nagy dobpergés közepette vonultak be az urak a díszes erdőbe! Elől a király, utána Lord Leopárd, majd szépen sorban a többi nemes is.
Az ünnepély szépen lezajlott! Már éppen vonultak volna el az urak, amikor az egyik rigó a sok dalolászásban megéhezett. Megpillantotta az egyik gilisztát, aki a vörös vásznat tartotta, hogy ezzel is kiemelje az urakat a sűrű lombozatú fák közül.
Odarepült a gilisztához, nagyra tátotta a csőrét, amit észrevett a giliszta, és ijedtében elengedte a vásznat, ami ráborult Lord Medvére.
Lord Medve azt hitte, hogy vadászok lőtték meg, ezért hasra vetette magát, hogy el tudjon rejtőzni, de megbotlott saját köpenyében és fejjel beleesett az egyik tortába.
Azaz csak esett volna, ha a tortát a hangya fel nem falta volna. Ha nem falta volna fel a tortát a hangya, az én mesém is tovább tartott volna.
Itt a mese vége, fuss el vele véle. Ha nem hiszed, emlékezz vissza az évnyitó ünnepélyre.