Modern Mese

Modern mese

Hol volt, hol nem volt, a valós világon innen, de a képzeleten túl, élt egy népszerű politikus,

és annak három leánya.

De nagy volt ám a politikus bánata, hiszen leányainak nem tudott munkát találni az ország

dicső, törvényhozó házában, a pergamenben.

Ezért hát történt egyszer, hogy ez a tisztességes, mentelmi jogával élő köztisztviselő magához

hívatta leányait, és azt mondta nekik:

- Gyermekeim! Nem tudtalak sehová beprotezsálni titeket, hiszen nincsen egyetemi

végzettségetek. Menjetek, tanuljatok tovább, hogy ti is gyarapítsátok a család kevéske vagyonát.

A három lány megértette apját és elkezdték keresni a maguknak leginkább megfelelő iskolát.

Februárban mindhárman leadták a jelentkezési lapot és várták, hogy a nyár folyamán vajon

felvételt nyertek e az általuk kiválasztott felsőoktatási intézménybe.

Jött is az SMS mindhármójuknak! (REKLÁMMEGJELENÍTÉS KÖVETKEZIK)

A legidősebb a Corvinus Egyetem szociológiai karára ment, a középső az ELTE biológiai karán

folytatta a tanulmányai, míg a legkisebb a Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai

karára került. (REKLÁMMEGJELENÍTÉS VÉGE)

Két-harmad részben örült is az apjuk, de az a fránya egy-harmad nem hagyta nyugodni.

Pedig próbált ő beszélni lánya fejével, minden demagógiai fortélyát bevetette, de mind hiába. A

legkisebb lány hajthatatlan volt. Így kelletlenül, de belenyugodott a tudatba, hogy akárcsak a

pergamenbe, itt sem tudja 100%-ban érvényesíteni az akaratát.

Teltek, múltak a hónapok. Az őszi lombozat színes díszei már rég a földön hevertek, és

vastag hótakaró fedte el színes mivoltukat.

A lányok életében elkövetkezett az első vizsgaidőszak. A két nagyobbik éjt nappallá téve tanult,

minden pillanatukat a jegyzetek felett töltve, miközben a legkisebbik bulizott, és jól érezte magát.

A vizsga előtti este a két idősebbik lány nagyon kimerült volt. A legkisebbik pedig átolvasta

jegyzeteit, majd nyugtázva magában hogy semmit nem tud, álomba szenderült.

Nem másról álmodott, mint a vizsgáról, ahol megbukik, és megszégyenül csoporttársai előtt.

Szörnyű, valóságosnak tűnő álom volt.

Úgy megijedt tőle, hogy ha már akart volna sem tudott volna tanulni semmit.

És ahogy elérkezett a vizsga napja, a két idősebbik lány büszkén és felkészülten beballagott

a terembe.

Közben a legkisebbik homlokán az izgalom harmat cseppjei kezdtek megjelenni izzadság

formájában. De hát nem volt mit tenni. A felvett vizsgára be kell menni, majd csak lesz ami lesz.

Kihúzta a tételt, majd a helyét elfoglalva elkezdte kidolgozni azt, amiről fogalma sem volt.

És mikor rá került a sor, leült a tanár elé, magabiztosan belenézett a szemébe, majd az eszébe

ötlőaprócska emlékfoszlányokat kifejtve lehajtott fejjel várta, hogy a vizsgáztató tanár elégtelenre

értékelje feleletét. Szívverése lelassult, gyöngyödző homlokáról elpárologtak izgalmának utolsó,

látható emlékei is.

- Négyes! - Mondta a tanár, és visszaadta az indexet.

Hogy ebből a befejezetlen, 10 perc alatt megírt kusza történetből mi szűrhető le

tanulságként?

1. Egy kipihent, feltöltődött elme olykor többet ér mint egy lestrapált

2. Még vannak olyan tanárok, akik értékelik a kreativitást és az improvizációt.

Itt a mese vége, fuss el vele véle. Ha nem hiszed, jól teszed!

Oh, és hogy hol tart most a lány? Oktatásügyi miniszter a lelkem! A két nővére pedig amerikában

dúsgazdag kutatóként tengetik mindennapjukat...

Vége